Bizonytalan az angol tudásod?
És ez évek óta fennáll?
Mit szólnál hozzá, ha hétről hétre
nőne az önbizalmad,
és egyre bátrabban használnád az angolt?
Ha a következő nyaraláson Te fordítanál a családodnak.
Vagy a munkában végre megnyílna előtted az út a jobb lehetőségekhez.
Csatlakozz a RISE programhoz!
Te hányszor futottál már neki az angoltanulásnak, hogy na most aztán megtanulok angolul?
Ha már legalább egyszer leálltál „pihenni”, mert más dolgod volt, mert jött a baba, mert a munkára kellett koncentrálni, mert mert mert…, akkor biztosan találkoztál a nyelvtanulás nagy mumusával: a felejtéssel.
Nem felejtettél el mindent, de éppen eleget ahhoz, hogy ne tudd onnan folytatni a tanulást, ahol abbahagytad. Vissza kellett lépned egy (vagy kettő-három?) szintet, és újratanulni a dolgokat.
Egyetlen baj van azzal, ha mindig újrakezded
Egy idő után elkezded azt érezni, hogy folyvást csak tanulsz, egyre többet és többet, az angolod mégis mintha inkább egyre rosszabb lenne.
Most véget vetünk ennek a negatív spirálnak!
Az itt-ott hiányos tudásod erős fallá építjük
–
téglánként, soronként.
Ehhez nem neked kell keresgélned magyarázatokat, feladatokat!
Nem neked kell kitalálni, hogy mikor mit tanulj.
Mindent megkapsz tőlem hétről hétre.
A te egyéni igényeidre szabottan.
Így lesz gyors és maradandó.
Segítek HOGY olyan büszke leGYÉL az angolodra
mint még soha
A megoldás a RISE
Road to Intelligence and Skills in English
Egy egyedülálló tanulási platform, ahol találkozik a tudatos tanulás, a játékos motiváció és az élő gyakorlat.
Megmutatom hogyan fogsz mihamarabb, önbizalommal telve, büszkén beszélni angolul:
megnézzük honnan indulsz
A RISE-os életedet úgy kezded, hogy készítünk egy szintfelmérőt, mely több területen felméri az aktuális tudásodat:
szókincsben, nyelvtanban és beszédértésben is. Minden területet külön kiértékel, hogy tudjuk, mivel hányadán állsz.
Bármennyire is a beszédkészség kifejlesztése-kialakítása az elsődleges cél a nyelvtanításban, ez számomra nem képzelhető el másként, csak úgy, ha a helyes használathoz szükséges nyelvtani alapokat is a készség szintjére fejlesztjük.
A RISE-ban a szintfelmérő után tudjuk, honnan indulunk, és fél évente mérhetjük a fejlődésünket.
meghatározod a tanulási ütemedet
Kinek több, kinek kevesebb ideje van tanulni. De ha tudsz legalább 3 napot megnevezni, amikor legalább fél órát tudsz az angollal foglalkozni, az már jó.
Könnyed rendszerességet viszünk a tanulásodba, és a módszeremmel garantálom a sikered. Élvezni fogod a tanulást, és büszke is leszel magadra, hogy újra és újra teszel a fejlődésedért.
Fél évet tanultam a MATT-ban [*a RISE elődje], ami egy nagyon széleskörű ismeretanyagot rendszerezetten mutatott meg nekem.
A RISE egy még jobb, gyorsabb felület és nagy előnye, hogy automatikusan vezet a tanulási folyamatban. Változatosan felépítve kínálja a tananyagot, természetesen az önállóságot, a saját tempót is biztosítja. Ez tetszik benne a legjobban.
egyedi, személyre szabott haladási tervet kapsz hétről hétre
Mivel tudom a szintedet a legfontosabb területeken, és azt is, mikor tudsz tanulni, összeáll az induló lecke-csomagod.
A célom, hogy ami rosszul rögzült, azt felülírjuk, amit pedig nem tudsz, azt megtanuld – azzal azonban ne tölts időt, ami már megy.
A haladási terved hétről hétre dinamikusan változik – hozzád igazodik attól függően, mi hogy megy és hogy haladsz. Tehát sose maradsz le semmiről, pont azt tanulod, amire szükséged van, és azt ismétled, ami még nem megy megfelelően.
Azért kezdtem el használni, mert szerettem volna egy rugalmas, otthonról is elérhető módszert, ahol a saját szintemen, a saját tempómban, tanár irányításával azt tanulhatom, ami érdekel. Azt kaptam, amit vártam: egyszerű, hatékony és következetesen fejleszt.
RISE -ot bárkinek tudom ajánlani, aki szeretne angolul tanulni, szerintem ennél több segítséget szinte már nem lehet adni, mint amit a RISE nyújt az online nyelvtanuláshoz.
A RISE-al könnyebb megvalósítani a korábbi szándékomat, hogy ne hagyjam veszni, amit eddig tanultam, ismételni, gyakorolni buzdít. Sőt már néha azon kapom magam, hogy valami tárgy láttán pl. ceruzahegyező😄, vagy szituációban arra gondolok, hogy hogyan is lenne ez angolul.
fenntartjuk a motivációd
Sokan ott buknak el a tanulásban, hogy unalmassá, monotonná válik a tanulás.
A RISE-ban rövid 5-30 perces leckék vannak, különböző formákban: írott leckék, videós leckék, hallgatni való leckék. Minden lecke elmagyaráz és gyakoroltat is valamit. A gyakorlást addig végezheted, míg 100%-osan nem megy az adott anyag. Ez garantálja, hogy utána gyorsan elő tudod hívni beszéd közben, és nem állsz neki gondolkodni, hogy „hogy is van ez?”
Az elvégzett leckék után pontokat, az összegyűjtött pontok után pedig jutalmakat kapsz. Minél többet tanulsz, annál több jutalmat zsebelhetsz be.
Az a bizonytalan érzés, hogy ‘mi lesz, ha nem értem’ így szépen eltűnik, és helyette ott lesz a magabiztos nyugalom.
Fantasztikus ötlet a jutalomzóna is! Kezdettől arra tanítottál, hogy ne mulasszuk el megjutalmazni néha magunkat,most ebben is segítesz.
A RISE számomra azért különleges, mert végre nem mindennapi és motiváló módon tudok angolt tanulni. Nem érzem kényszernek, inkább egy szokás lett, amit szívesen beépítek a napomba.
Más módszerekkel (tankönyv, nyelvtanfolyam, online videók) mindig gyorsan elvesztettem a lendületet, itt viszont folyamatosan kapok visszajelzést, pontokat és eredményeket, amik segítenek kitartani.
A legjobban az tetszik benne, hogy rövid, áttekinthető feladatok vannak, amiket akár pár perc alatt is meg tudok oldani. Emellett változatos a tartalom: van szókincsfejlesztés, nyelvtan, kiejtés, hallás utáni értés.
online workshopon is találkozunk
Két hetente szerdán 17:00-kor találkozunk az online térben egy órára. (A technikától ne ijedj meg, ha kell, akkor segítek.)
Ezeken az alkalmakon saját módszertanom alapján tanulunk. Mindig valamilyen gubancos területet bogozunk ki, de válaszolok bármilyen felmerült kérdésre is.
Ha esetleg nem tudsz élőben részt venni a workshopo(ko)n, az arra érdemes részeket rögzítem és később is visszanézhetők lesznek. Szóval nem maradsz le semmiről!
MODALS
Az elkövetkező időszakban a MÓDBELI SEGÉDIGÉKET fogjuk megtanulni. Ehhez a szcenárió módszert használjuk, amivel rögtön megérted a helyzeteket, mit mikor használunk. Gyakoroljuk is, hogy tényleg gondolkodás nélkül, érzésből menjen.
Nagyon jó, hogy kéthetente egyórás workshop keretében találkozunk az angol tanárnővel, aki változatos témákban tart előadást legtöbbször (gyönyörű) angol nyelven. Az előadás felvétele utólag mindig megnézhető. Ha beiratkozol a Conversation tanfolyamra is, akkor ott lehet gyakorolni a workshopon elhangzottakat. Kiscsoportos foglalkozás keretében lehetőségünk van angolul beszélni.
végig ott vagyok veled
Igen, önállóan, saját tempóban, személyre szabott tanmenettel tanulsz, de én is ott vagyok Neked.
Azon kívül, hogy az online workshopokon találkozunk, bármikor kérdezhetsz is tőlem, ha felmerül benned valami. Azt vallom, hogy „Nincs hülye kérdés csak megválaszolatlan”, szóval kérdezz bátran!
Ha bepótoljuk a hiányosságaidat, mellette haladunk is előre, és bármikor kérdezhetsz ha elakadsz, akkor megállíthatatlanul fejlődni fogsz.
Te is szeretnéd, hogy végre sikerélményeid legyenek?
Akkor válts RISE tagságot és vágjunk bele!
Csatlakozási lehetőség: 2025. szeptember 29. hétfő éjfélig
RISE Tagság
A magabiztos angolod építése lépésről lépésre leckékkel, útmutatásokkal, játékossággal, jutalmakkal.
Egyedi, személyre szabott tanmenet hónpról hónapra
A RISE-beli életed szintfelmérővel kezdődik, majd elmondod azt is, mely napokon tudsz tanulni. Így kapod meg a személyre szabott tanmenetedet.
Ezek után elkezdesz tanulni, és attól függően, mi hogy ment, úgy változik majd a tanmeneted. Végig hozzád igazodik. 🙂
A folyamatos tanmenet kialakításának értéke:
10.000 Ft/hó
Értéke: 10.000 Ft/hó
Angol Tananyagok
Angol leckék különböző témákban (nyelvtan, szókincs, kiejtés, hallott szövegértés, stb.), melyek lépésről lépésre visznek előrébb az utadon a magabiztos nyelvhasználat felé.
A RISE-ban konyhanyelvtől felsőfokig találsz leckéket gyakorlással.
Ha ezt külön értékesíteném, az ára kb. 500.000 Ft lenne.
Értéke: 500.000 Ft
Élő online workshopok
Két hetente szerdán 17:00-kor online workshop, melyen saját módszertan alapján tanulunk meg olyan nyelvtani eseteket használni, amikkel az átlag tanuló küszködik.
Értéke: 12.000 Ft/alkalom
Most módbeli segédige-tanulási fókusszal. Értéke: 24.000 Ft/hó
Zárt Facebook csoporttagság
Csatlakozhatsz a RISE zárt Facebook csoportjához, ahol lehet kérdezni, beszélgetni egymással, ill. én is teszek ki instant feladatokat.
Ha nincs Facebook hozzáférésed, ne aggódj, ez a csoport opcionális, a fő tanulási platform az a RISE saját felülete.
Értéke: 20.000 Ft
Több, mint félmillió forint érték egyben!
De RISE tagként havidíjban csak:
9.490 Ft/hó
Addig maradsz RISE tag, amíg el nem éred a vágyott nyelvtudást. Fél év? 1 év vagy több? Csak azon múlik, milyen gyorsan haladsz.
A RISE jelenlegi értékéért akár 60 hónapon keresztül lehetnél tag. Ez 5 évet jelent.
5 év alatt pedig a RISE segítségével felsőfokon megtanulhatsz angolul.
Mindez csupán napi egy presszókávé áráért!
Ennél is többet szeretnél?
A RISE tagságodat kiegészítheted extra modulokkal, amelyek még személyesebb törődést tesznek lehetővé.
Nézd, ezek közül választhatsz, vagy akár kérheted mindet:
Review - azaz heti online írott konzultáció
A heti konzultáción átnézzük, hogyan haladsz, mi az, ami jól megy, és mi az, amin változtatni kellene. Így biztos lehetsz benne, hogy mindig a leghatékonyabb úton vagy.
A haladás és kitartás is sokkal könnyebben megy, ha együtt csináljuk. Jó érzékkel látni fogom, ha valamit csinálhatnál hatékonyabban is, és azt megosztom Veled. De az is lehet, hogy új tippeket mondok, vagy motivációs löketet adok. Olvasok a soraid között, és ott segítek, ahol ténylegesen hozzá tudok tenni a haladásodhoz. Ezzel motivált maradsz hosszútávon.
Composition - azaz fogalmazás
Írásban tanulod meg igazán birtokolni a nyelvet. Amikor leírod a saját gondolataidat angolul, nem csak gyakorolsz – hanem létrehozol valamit, ami teljesen a tiéd. A fogalmazás az egyik legerősebb eszköz ehhez: szabadon kipróbálhatod az új szavakat, kifejezéseket, nyelvtani szerkezeteket, és azonnal kiderül, mennyire használod jól őket.
Ha minden hónapban beadod a fogalmazásodat, kijavítva és részletes magyarázatokkal kapod vissza. Így nemcsak azt látod, mi volt a hiba, hanem azt is, hogyan fejezhetnéd ki magad természetesebben. Ez az a gyakorlás, amitől ugrásszerűen tudsz fejlődni.
Conversation - azaz beszédóra
Sokan azért érzik magukat bizonytalannak angolul, mert hiába tudják a szavakat és a nyelvtant, nehézséget okoz kimondani őket éles helyzetben. A beszédórákon biztonságos környezetben gyakorolhatod az élő kommunikációt, ahol nyugodtan hibázhatsz, és visszajelzést is kapsz.
Minden második szerdán 17:00–18:00 között online csoportos beszédórán vehetsz részt. Az órákra előre fel tudsz készülni, így magabiztosan érkezel, és együtt gyakoroljuk mindazt, amit a legutóbbi workshopon tanultunk.
A cél egyszerű: hogy gördülékenyen, bátran és természetesen tudj megszólalni angolul.
Ezeket a kiegészítő lehetőségeket igényeid szerint hozzáadhatod a RISE tagságodhoz. Azt válaszd, ami a célodhoz a legközelebb visz. Csak jelentkezz RISE tagnak, és utána bejelölheted, ezek közül melyikre tartasz igényt. Én várlak, segítelek mindenben.
A RISE egy tagsági rendszerben összegyűlt angol tanulók társasága. Most nyílnak a kapuk, így lehetőséged van taggá válni, és addig maradni, amíg azt nem érzed, már elég magabiztos az angolod.
Hiszem, hogy a RISE kiemelkedő lehetőség számodra, és most tényleg felemelkedsz (rise). Kerülőutak nélkül biztosabban jutsz el a sikerhez: a vágyott magabiztos nyelvhasználathoz.
Mégis ha a tagságod első 2 hetében úgy döntesz, a RISE nem neked való, angolosan távozhatsz. Csak írd meg nekem, mit vártál és ahhoz képest mit kaptál, és érvényesítheted az angolos távozással járó 100% pénzvisszafizetési garanciát. (Az indoklás nem feltétele a garanciának, csak nekem segítesz vele.)
Látod, nincs veszítenivalód, csak az angollal kapcsolatos bizonytalanságod. Vágj bele most, és nézd meg, milyen érzés magabiztosan megszólalni angolul!
Ki vagyok én és miért hallgass rám?
Gönczy Edit Linda
küldetésem
Számomra fontos, hogy TE megtanulj angolul.
Ugyanennyire fontos, hogy ezt úgy tedd, hogy élvezed az utat is, nem csak az eredményt.
Örömmel tölt el, ha a segítségemmel megoldódnak az angol tanulással kapcsolatos problémáid, és örömmel veted bele magad a tanulásba.
Küldetésem, hogy hozzásegítselek ahhoz, hogy úgy beszélj angolul, ahogy elképzelted. Semmi sem lehetetlen!
Miért velem tanulj?
Mert angol tanárként tudom, mi okoz gondot, és hogyan javítsunk rajta.
Mert több, mint 25 év tanítási tapasztalatom van.
Mert nagyon gyorsan átlátom, kinek mi a legjobb segítség, ki, mit, hol ront el úgy, hogy gyakran nem is tud róla.
Személyes történetem
Már 5 évesen tudtam, hogy az angol fontos nekem. Azóta nem telt el nap az angol nélkül.
16 évesen jöttem rá, hogy nagyszüleimtől tanári géneket örököltem – az osztálytársaimnak én magyaráztam el, amit órán nem értettek meg.
Nagy elszántsággal és még nagyobb lelkesedéssel végeztem el az ELTE angol nyelvtanár (CETT) szakát. Imádtam minden pillanatát, csodálatos tanáraim és mentoraim voltak.
Nagyon szerettem volna az angol nyelv történetéről többet tudni, ezért beiratkoztam még két évre az ELTE angol szakára. Az etimológiát tényleg nagyon izgalmasnak találtam, de végül rájöttem, hogy az alkalmazott nyelvészet igazán az én világom, mert mindennél fontosabbnak tartom azt a tudást, amit gyakorlatba lehet ültetni. Így második diplomám alkalmazott nyelvészetből szereztem.
Ezek után gimnáziumban tanítottam 16 évet. Ennek is imádtam minden pillanatát.
A gimnáziumból azzal a vággyal jöttem el, hogy sokkal több embernek szeretnék a tudásommal segíteni, mint amennyinek a gimnáziumban tudok. Így vagyok most itt Neked.
év tanítási tapasztalat
tanuló
előadás konferencián, tréningen
Itt találkozhattál velem a médiában:
Mi fog történni a jelentkezésed után?
Amint megvásároltad az első havi tagságodat, hozzáférést kapsz a RISE felületéhez. Egy induló levélben megkapsz minden tudnivalót a RISE működéséről, hogy minden minél hamarabb egyértelmű legyen.
Aztán megkezdjük a közös kalandot, ahol végig fogom a kezed és irányítom, terelgetem a tanulásod.
A RISE-zal kapcsolatban ezek a kérdések foglalkoztatnak?
Kattints a kérdésre és olvasd el a válaszom.
Milyen szintű angol tudással kell ehhez rendelkeznem?
Teljesen kezdőknek nem való a RISE, mert egy kezdőnek más rendszerben, úgymond „lineárisan” kell tanulnia.
Azonban aki már tanult valaha angolul, az biztosan felejtett, ugyanakkor fejlődne is. Ha ilyen vagy, Neked találtam ki a RISE rendszerét.
Felső határ nincs, akár felsőfokú tudással is jöhetsz, hisz mindenki saját tanmenetet kap.
Milyen technikai tudás kell ehhez?
Számítógépes alapismeretekre lesz csak szükség: tudd használni az Internet böngésződet, és tudj linkre kattintani, elindítani egy videót, ill. csatlakozni egy megadott linken az online workshopokhoz. De mindenben segítek, ha nem menne.
Mennyi időre legyek RISE tag?
Ameddig el nem éred a vágyott szintet, a kitűzött célodat.
Én mindenben segítelek, támogatlak.
Sokan azért döntenek mégis úgy, hogy az először kitűzött céljuk elérése után is RISE tagok maradnak, mert gyakorolni, ismételni, újat tanulni mindig hasznos. Így a felejtés és visszaesés sem következik be.
A döntés rajtad áll.
És ha nem tudok menni az online workshopokra?
A teljes workshop felvételre kerül és egy hónapig visszanézhető. Jobb ha ott vagy az órán, de ha valamiért mégse tudnál, nem maradsz le. Aki visszanézte hiányzás miatt, azt mondta, olyan, mintha ott lett volna velünk. 🙂
Mennyi időt kell hetente RISE tagként a tanulásra fordítani?
Ha heti szinten 3-4 nap foglalkozol legalább 20 percet az angollal, akkor nagyon gyorsan fogsz fejlődni.
Ennél kevesebbet is szánhatsz rá, csak akkor lassabb lesz a haladás, és persze többet is és akkor gyorsabb. A lényeg, hogy találd meg a Neked megfelelő tempót. A tanmeneted hozzád igazodik, hisz Te vagy a fontos.
Az életkor számít?
Nem. A leckék érdekesek lesznek, minden korosztály számára. A lényeg, hogy már legyél legalább 15. Felső korhatár nincs, ott csak a lelkesedés mértéke szab határt. Aki lelkesen foglalkozna az angollal, jöhet.
Hogyan tudom lemondani a tagságom?
A tagságot a Fiókodban mondhatod le egy gombnyomással, a Pénzügyek fül alatt.
Mikor lehet legközelebb csatlakozni?
A RISE egy évben háromszor nyitja meg kapuit. Ha most nem csatlakozol, legközelebb 4 hónap múlva tudsz. A közös workshopjaink témája viszont már más lesz.
Kipróbálási lehetőség van?
Ingyenes kipróbálási lehetőség nincs, azonban a RISE-ra él egy 14 napos 100% pénzvisszafizetési garancia. Tehát 2 hétig kipróbálhatod, és ha úgy látod, hogy nem Neked való, akkor érvényesíted a garanciát, és visszaadom a befizetett összeget.