Ha bizonytalan az angol tudásod,
két dolgot szükséges tenned

Mit szólnál hozzá, ha hétről hétre
nőne az önbizalmad,
és egyre bátrabban használnád az angolt?

Csatlakozz a Magabiztos Angolosok Titkos Társaságához!

Ha jelenleg nem vagy elégedett az angoloddal, ez a két lépés vezet a magabiztos tudáshoz:

Fel kell deríteni és be kell foltozni a réseket a tudásodon. Így áll biztos alapokon.

#1

Majd ráépítve a visszaszerzett magabiztos alapokra, szépen rendszeresen haladni előre.

#2

Te hányszor futottál már neki az angoltanulásnak, hogy na most aztán megtanulok angolul?

Ha már legalább egyszer leálltál „pihenni”, mert más dolgod volt, mert jött a baba, mert a munkára kellett koncentrálni, mert mert mert…, akkor biztosan találkoztál a nyelvtanulás nagy mumusával: a felejtéssel.

Nem felejtettél el mindent, de éppen eleget ahhoz, hogy ne tudd onnan folytatni a tanulást, ahol abbahagytad. Vissza kellett lépned egy (vagy kettő-három?) szintet, és újratanulni a dolgokat.

Egyetlen baj van ezzel

Egy idő után elkezded azt érezni, hogy folyvást csak tanulsz, egyre többet és többet, az angolod mégis mintha inkább egyre rosszabb lenne.

De ez nem a Te hibád!

És most véget is vetünk ennek a negatív spirálnak!

Megtanulsz tanulni

Megtanítom Neked azt, hogyan tanulj ahhoz, hogy a tudásod tartós legyen és ne kelljen állandóan visszalépni két mezőt. Így öröm lesz a tanulás.

Közben befoltozzuk a réseket a tudásodon

Felderítjük, mit tudsz és mit nem tudsz angolból. Amit tudsz, azt nem tanulod újra. Csak azzal fogsz foglalkozni, amit tudnod kellene, de valamiért mégsem tudod.

A biztos tudásra tovább építünk

Amikor a réseket befoltoztuk, már kőbiztos lesz az addig megszerzett tudásod. Erre bátran építjük az új tudást. Eljön a szárnyalás ideje!

Ehhez tananyagokat is adok, amelyeket gondosan, kifejezetten a magyar nyelvtanulók nehézségeire reagálva állítottam össze. Nem Neked kell keresgélned itt-ott magyarázatokat, feladatokat!

segítek a magabiztosságod kialakításában,
és olyan büszke leszel az angolodra,
mint még soha

A megoldás a Magabiztos Angolosok Titkos Társasága (MATT)

Aki itt tanulóm lesz, azzal hétről hétre teszünk azért, hogy elérje a vágyott magabiztosságot az angoltudásában.

Te szeretnél köztük lenni?

Nézd meg, hogyan segítek abban, hogy mihamarabb önbizalommal telve, büszkén szólalj meg angolul:

Eredményes Nyelvtanulóvá Varázsollak

Majdhogynem felesleges bármit is tanulnod, ha nem tudod a tartós nyelvtudás titkát. Éppen ezért 4 hónapot szánunk arra, hogy megtanulj helyesen tanulni is. Ez nagyon fontos, mert enélkül minden tanulásnak csak felejtés a vége.

Mindeközben lépésről lépésre megtervezzük a tanulásod, saját tanmeneted lesz. Így neked csak végig kell menni az úton.

A legnagyobb felismerésem az volt, hogy az általad alkalmazott szótanulási módszerrel milyen jó tanulni, mert a tanulásnak is ad egy rendszert. Könnyebbnek érzem a tanulást.

Csepeli Marianna

MATT Alap tag

Megmutatom, mit tanulj

Nem kell össze-vissza keresgélni tananyagokat a neten vagy régi tankönyveidben. Valószínűleg nem is tudod, melyik jó tananyag és melyik nem, és mit tanulj és mit ne. Inkább bízd rám ezt a kérdést! Én kifejezetten a magyarok problémáira fókuszálva készítem a tananyagaimat, és kizárólag friss, mai nyelvezetet tanítok Neked, a való életben használt angolt.

A célom, hogy ami rosszul rögzült, azt felülírjuk, amit pedig nem tudsz, azt megtanuld – azzal azonban ne tölts időt, ami már megy.

Bár helyenként fel lehet ismerni hasonló szerkezeteket, megoldásokat a magyar és az angol nyelv között, mégis azt kell megállapítani, hogy a két nyelv logikája, gondolkodásmódja, mondatbeli szerkesztési megoldásai teljesen különbözőek.

Számomra kezdettől fogva nagy segítség, hogy ennek áthidalására próbálod bemutatni az angolban (is) a logikát, szabályszerűséget.

Dr. Sárosi Magdolna

MATT Gyémánt tag

Úgy kell elképzelni ezt, mintha a tudás egy masszív téglafal lenne, ahol tisztán látszanak a téglák. Van, ami még nincs kiszínezve nálad, van, ami halványan ki van, és persze olyan is, ami már elnyerte végleges színét. Nyilván mindenkinek más és más téglák színesek vagy fehérek, esetleg halványabbak, de a lényeg az, hogy a MATT segít az összes ilyen kis téglát kiszínezni.

Ráadásul a falnak nem csak szélessége és magassága, hanem mélysége is van. Vagyis a MATT egy komplex, átfogó és mély tudásbázist ad, ami kitölt minden eddigi hiányt. Teszi mindezt a lehető legegyszerűbb, legkézenfekvőbb magyarázatokkal, amik abszolút a mi magyar, sajátos nyelvi logikánkhoz lettek szabva. Ilyennel korábban nem találkoztam egyetlen tanfolyamon sem.

Paczuk Roland

MATT Gyémánt tag

Milyen leckéket (téglákat) kapsz?

Az angol minden területéről olyanokat, amelyek a magabiztosságodhoz szükségesek: nyelvtan, szókincs, kiejtés, beszédértés. Mindez rendszerben, Hozzád igazítva és élvezetesen.

Végig Ott Vagyok Veled

Ugyan alapvetően egyedül tanulsz (persze az útmutatásommal kialakított tervek alapján), de havonta kétszer élőben én is ott vagyok veled.

Két hetente szerdán 17:00-kor találkozunk online Zoom-on angol workshopon. (Ha még nem használtál Zoom-ot, természetesen segítek, hogy menjen.)

Ezeken az alkalmakon elakadásokat hárítunk el, ill. szórakozva dolozunk fel egy-egy érdekes videót, blogot, stb.

Ha esetleg nem tudsz élőben részt venni a workshopo(ko)n, az arra érdemes részeket rögzítem és később is visszanézhetőek lesznek. Szóval nem maradsz le semmiről!

Igazi, lelkiismeretes, türelmes pedagógus vagy, akinek a legfőbb célja, hogy átadja az ismereteket. Az online találkozások és a lelkes magyarázataid az egyes leckéknél mindig további erőt és kitartást adnak a tanuláshoz.

Dr. Révész Johanna

MATT Alap tag

Ha tudod HOGYAN tanulj, MIT tanulj, és KÉRDEZHETSZ is, megállíthatatlanul fejlődni fogsz

Te is szeretnéd, hogy végre sikerélményeid legyenek?

Akkor válts MATT tagságot és vágjunk bele!

A MATT kapui jelenleg zárva vannak. Nyitás januárban.

A Magabiztos Angolosok Titkos Társasága (MATT) egy tagsági rendszerben összegyűlt angol tanulók társasága. Most nyílnak a kapuk, így lehetőséged van taggá válni, és addig maradni, amíg azt nem érzed, már elég magabiztos az angolod.

Hiszem, hogy a MATT kiemelkedő lehetőség számodra, és most tényleg MATTot adunk eddigi félelmeidnek, vagy esetleges kudarcaidnak. Kerülőutak nélkül biztosabban jutsz el a sikerhez:
a vágyott magabiztos nyelvhasználathoz.

A MATT úgy van felépítve, hogy az első 4 hónapban egyszerre tanít meg tanulni és bővíti is a tudásod. Éppen ezért jelentkezéskor 4 hónapi tagságot váltasz, majd onnantól havidíjas lesz a rendszer, és addig maradhatsz, ameddig van mit megtanulnod. És biztosíthatlak, hogy lesz 🙂

Az első 4 hónap egy komplett nyelvtanulási tanfolyam is. Mégis ha a tagságod első 2 hetében úgy döntesz, a MATT nem neked való, angolosan távozhatsz. Csak írd meg nekem, mit vártál és ahhoz képest mit kaptál, és érvényesítheted az angolos távozással járó 100% pénzvisszafizetési garanciát. (Az indoklás nem feltétele a garanciának, csak nekem segítesz vele.)

Ki vagyok én és miért hallgass rám?

Gönczy Edit

küldetésem

Számomra fontos, hogy TE megtanulj angolul.

Ugyanennyire fontos, hogy ezt úgy tedd, hogy élvezed az utat is, nem csak az eredményt.

Örömmel tölt el, ha a segítségemmel megoldódnak az angol tanulással kapcsolatos problémáid, és örömmel veted bele magad a tanulásba.

Küldetésem, hogy hozzásegítselek ahhoz, hogy úgy beszélj angolul, ahogy elképzelted. Semmi sem lehetetlen!

Miért velem tanulj?

Mert angol tanárként tudom, mi okoz gondot, és hogyan javítsunk rajta.

Mert több, mint 25 év tanítási tapasztalatom van.

Mert nagyon gyorsan átlátom, kinek mi a legjobb segítség, ki, mit, hol ront el úgy, hogy gyakran nem is tud róla.

Személyes történetem

Már 5 évesen tudtam, hogy az angol fontos nekem. Azóta nem telt el nap az angol nélkül.

16 évesen jöttem rá, hogy nagyszüleimtől tanári géneket örököltem – az osztálytársaimnak én magyaráztam el, amit órán nem értettek meg.

Nagy elszántsággal és még nagyobb lelkesedéssel végeztem el az ELTE angol nyelvtanár (CETT) szakát. Imádtam minden pillanatát, csodálatos tanáraim és mentoraim voltak.

Nagyon szerettem volna az angol nyelv történetéről többet tudni, ezért beiratkoztam még két évre az ELTE angol szakára. Az etimológiát tényleg nagyon izgalmasnak találtam, de végül rájöttem, hogy az alkalmazott nyelvészet igazán az én világom, mert mindennél fontosabbnak tartom azt a tudást, amit gyakorlatba lehet ültetni. Így második diplomám alkalmazott nyelvészetből szereztem.

Ezek után gimnáziumban tanítottam 16 évet. Ennek is imádtam minden pillanatát.

A gimnáziumból azzal a vággyal jöttem el, hogy sokkal több embernek szeretnék a tudásommal segíteni, mint amennyinek a gimnáziumban tudok. Így vagyok most itt Neked.

év tanítási tapasztalat

tanuló

előadás konferencián, tréningen

Itt találkozhattál velem a médiában:

Mi fog történni a jelentkezésed után?

Amint aktiváltuk az előfizetésedet, hozzáférést kapsz a MATT felületéhez. Egy induló levélben megkapsz minden tudnivalót a MATT működéséről, hogy minden minél hamarabb egyértelmű legyen.

Aztán megkezdjük a közös kalandot, ahol hónapokon keresztül végig fogom a kezed és irányítom, terelgetem a tanulásod.

A MATT-al kapcsolatban ezek a kérdések foglalkoztatnak?

Kattints a kérdésre és olvasd el a válaszom.

Milyen szintű angol tudással kell ehhez rendelkeznem?

Teljesen kezdőknek nem való a MATT, mert az elején olyan dolgokkal foglalkozunk, ami a nyelvtudás csiszolására való, a hiányosságokat pótoljuk, a rosszul rögzült dolgokat tisztázzuk. Azonban ha már van legalább akkora tudásod, hogy már azt is lásd, hogy vannak dolgok, amik mennek és vannak, amik nem, akkor jöhetsz.

Felső határ nincs, akár felsőfokú tudással is jöhetsz, de legtöbbet A1 – B2 szinten lévők fognak profitálni a tagságból.

Milyen technikai tudás kell ehhez?

Számítógépes alapismeretekre lesz csak szükség: tudd használni az Internet böngésződet, és tudj linkre kattintani, elindítani egy videót, ill. csatlakozni egy megadott linken a Zoom hívásokhoz. De mindenben segítek, ha nem menne.

Mennyi időre legyek MATT tag?

A MATT úgy épül fel, hogy

– az első 4 hónap az egy nyelvtanulás-tréning + mellette fejlesztjük az angolodat is

– utána a helyes tanulási módszerekkel folytatod az angoltanulást, ameddig el nem éred a vágyott szintet, a kitűzött célodat

Minden tananyaghoz mindaddig hozzáférsz, amíg MATT tag vagy. Tehát ha már elérted a célodat, abbahagyhatod a tanulást és lemondhatod a tagságod.

Sokan azért döntenek mégis úgy, hogy folyamatosan MATT tagok maradnak, mert gyakorolni, ismételni, újat tanulni mindig hasznos. Így a felejtés és visszaesés sem következik be.

A döntés rajtad áll.

Azt még érdemes tudnod, hogy a MATT ára rendre növekszik. Folyamatos tagság esetén azonban mindig annyi marad a havidíjad, amennyi jelentkezésedkor volt.

És ha nem tudok menni az online workshopokra?

A workshopokon többek között kérdezni lehet, előre elküldve a kérdést, és azzal foglalkozunk. Ha nem érkezik kérdés, akkor ezen az workshopon szoktunk valamilyen szórakoztató dolgot is csinálni, mint pl. dalszöveg-értelmezés, videónézés és értelmezés. Ezt általában felveszem és kikerül a MATT oldalára, tehát ami fontos azt utólag vissza tudod nézni.

Mennyi időt kell hetente MATT tagként a tanulásra fordítani?

Heti szinten 30-120 perc – attól függően, hány leckével foglalkozol, részt veszel-e az élő workshopokon és a beszélgetéseken, ill. mennyit ismételsz.

Az a jó a MATT tagságban, hogy

– nem vagy időponthoz kötve

– nincs meghatározva, hogy egyszerre mennyit angolozz

– mégis mindig találsz benne feladatot magadnak.

 

Az életkor számít?

Nem. A leckék érdekesek lesznek, minden korosztály számára. A lényeg, hogy már legyél legalább 15. Felső korhatár nincs, ott csak a lelkesedés mértéke szab határt. Aki lelkesen foglalkozna az angollal, jöhet.

Hogyan tudom lemondani a tagságom?

A tagságot a Fiókodban mondhatod le egy gombnyomással, de erről részletes leírást találsz majd csatlakozás után a levelekben.

Mikor lehet legközelebb csatlakozni?

A MATT egy évben háromszor nyitja meg kapuit. Ha most nem csatlakozol, legközelebb 4 hónap múlva tudsz az akkor éppen aktuális árakon. (Csatlakozás után – folytonos tagság esetén – számodra az ár sohasem emelkedik.)

Kipróbálási lehetőség van?

Konkrét kipróbálási lehetőség nincs, azonban a MATT-ra él egy 14 napos 100% pénzvisszafizetési garancia. Tehát 2 hétig kipróbálhatod, és ha úgy látod, hogy nem Neked való, akkor érvényesíted a garanciát, és visszaadom a befizetett összeget.