Üdv a tréningen! Íme az első lecke. A többi naponta fog érkezni emailben. Ha nem kapnád meg, kérlek, nézd meg a promóciók ill. spam mappákban is. Ha ott találod őket, egyszerűen húzd át őket a főmappába, ezzel jelezve, hogy várod ezeket a leveleket, ne landoljanak máshol.
Beszédértés tréning
1. rész
Kedves Edit!
Köszönöm a lehetőséget, az 1. lecke már sokat segített a hangsúlyhatár megértésében,és az angol szövegértés tanulásában.
A réshangoknál a magyarban is lehet a másodlagos hangsúly az első szótagon?
Pl. egy népdal: a „Magasan repül a daru … ” -ban,
a ,Ha’ragszik szóban úgy érzem, h. a „H” réshang miatt a „ragszik” szótagok az élhangsúlyosak.
Szerinted jól érzem?
(Adányi Mihály tanítvány vagyok néhány hete, – khm. :-)).
Alapvetően a magyarban az első szótagokra tesszük a hangsúlyt, de dalokban erre a szabályra nem mindig figyelnek/figyeltek. Szóval nem a H miatt esik máshová a hangsúly, hanem mert a dalban úgy jött ki. Ugyanígy, egy dalban simán előfordul, hogy névelő kap hangsúlyt, pedig a normál beszélt nyelvben ilyet nem csinálunk indok nélkül.
Nagyon köszönök, kedves Edit.
Köszönöm.
Köszönöm az első vidót, nekem sokat segített, rám fér. Várom a másodikat!
Köszönöm Edit!
Vàrom a holnapi videót
Szia..
Köszönöm szèpen, nagyon jo,sokat segit.
Szèp napot
Köszönöm szépen, ez tényleg érdekes, értheő és hasznos volt. Máris adott egy kis lelkesedést a továbbiakhoz.
Köszönöm szépen. Várom a holnapi videót
Akkor holnap köszönõm!
Kedves Edit! Nagyon várom a holnapi anyagot! Köszönöm szépen!
Köszönöm szépen !
Nagyon szépen köszönöm kedves és érthető ahogy tanitasz.
Köszönöm és várom a holnapi tananyagot! ?
Igen, várom. Köszönöm.
Igen, várom. Köszönöm.
Köszi szépen Edit!
Köszönöm, pontosan ez szokott nálam a probléma lenni. Egészen másképpen fogom tanulni ezután a szavakat iés az élő beszédre is másképpen figyelek. Várom a holnapi tanácsokat.
Kedves Edit!
Köszönöm a videót, kíváncsian várom a következőt. 449 napja tanulok angolul, minden nap egy kicsit. Az első hibámra máris rávilágítottál: nem tanulok(eleget) hangosan. Megfogadom a tanácsot! :). Nagyon motiváló a lelkesedésed, számomra ez nagyon megnyerő. 🙂
Nagyon örülök, hogy máris tudtam valamit adni! 🙂 Remélem a többi lecke után is lesz még felismerésed! Hajrá! 🙂
Koszonom szepen nagyon hasznosnak talalom a videodat .
Nagyon hasznos koszonom .a lehetoseget
Köszönöm, várom a folytatást
Köszönöm
Thank you so much
Köszönöm szépen, igazán hasznos. Kíváncsian várom a folytatást.
Nagyon hasznos volt koszonom szepen
Az első videó érdekes és hasznos volt. Nagyon kellemes a hangod.
Ez mekkorra! De tényleg! Köszönöm kedves Edit! Eddig erre nem gondoltam, többszörös visszaeső és újrakezdő vagyok… valami mindig hiányzott nekem. Hát itt van! Pont ez, sztem! Se a kiejtés, se a ki/meghallás… uhhh! Nagyon köszönöm!
Szabóné Gabriellával hasonlóan én is 59. És megfogadnám az ott adott tanácsodat is, másokkal kapcsolódni. Azt már csak stikában, és lesütött szemmel jegyzem meg, hogy jelenleg is UK-ban élek.
Kedves Gyöngyi! Most látom csak a megjegyzésed. Viszont így is nagyon örülök, hogy megtaláltad a hiányzó láncszemet! Az nagy előny, ha angol nyelvterületen élsz! Egyből meg is tudod figyelni, amit tanulsz, és Te is tudod alkalmazni. szóval mindent bele! 🙂
Kedves Edit
Nekem nagyon sokat segítene, ha nem csak a hangodat hallanám magyarázat közben, hanem az arcodat is látnám, Szerintem ez különösen fontos lenne az előbeszéd tanításakor.
Kedves Ildikó, ez a tréning most csak ebben a formában van, de még eddig mindenkinek sikerélményt sikerült adnom így is. Sajnos most nem tudok változtatni a videókon, de remélem, Neked is segítenek! Ha új videók lesznek, ahol látszom is, szólok majd. 🙂
Hát, ez nagyon tetszik! Köszönöm a segítséget! Várom a következő videót!
Köszönöm, nagyon hasznos volt a videó
Nagyon hasznos és újszerű számomra. Köszönöm !!!
Kedves Edit!
Nagyon tetszett az 1.rész! Köszönöm szépen a sok hasznos infót! Nagyon várom a második videót! 🙂
No igen, a hangsúlyozás… Magyar srácokkal beszélgettünk külföldi zenészekről még pár évtizeddel ezelőtt, és elgondolkodtam, milyen fura neve van annak, akit úgy hívnak, hogy Tedná Dzsent (Ted Nugent), de még sorolhatnám. 🙂
Én 2 halló készülékes hallás sérült vagyok 2 szer jártam angolra hellyel közzel megy is ha ezt mondom .Please speak slowly egyedül a duolingóba találtam olyat hogy lassítva is lehet a szöveget hallgatni.
Próbáld ki a Natural Readers-t. Ebbe bármilyen szöveget bemásolhatsz, aztán beállíthatod, milyen sebességgel szeretnéd meghallgatni.
Kedves Edit!
A példamondattal minden rendben volt, attól eltekintve, hogy én az elejét (hangsúlytalan rész) nem értettem, pontosabban félrehallottam, -értettem: ‘I (‘ll) need”.
Így is értelmes, csak egész mást jelent. (I need a celebrity tomorrow. Szükségem lesz egy hírességre holnap. Pl. mert nincs partnerem az Oscar gálára és nem jelennék meg akárkivel…:-) Talán idétlen, de nem kizárható. Vagy mégis?) Nyilván, a szövegkörnyezet sokat segít a helyzeten, de itt és talán éles helyzetekben sem mindig gazdag a segítség. Gyorsan kell kapcsolni, különben kizökken az ember, és már le is maradt a beszélgetés további részeiről is. A helyzeten még az is ronthat, ha épp csak becsatlakozik a társalgásba.
Szó esett arról is, hogy vannak hangsúlytalan részek, amit gyorsan mondanak, alig hallani, és erre nem is kell annyi figyelmet fordítani…Mégis számomra ez vitte el a mondat értelmét, és teljesen zavarba hoz, ha ilyen helyzetekbe keveredek. Visszakérdezni kínos, mert a beszédpartner sok esetben csak el akarja hadarni, amit közölni szeretne és ennyi. Mintha száguldó vonatra szeretnék helyből felszállni. 🙂
Előfordul, hogy a saját anyanyelvemen beszélőt nem értem, és nem rajtam múlik. Pl. hadar.
Ezen hogy lehet túl lendülni? Vagy ez már inkább más stratégiai megoldásokat kíván.
Köszönettel,
Zsuzsanna
Persze, a szövegkörnyezet tovább segíti a megértést. 🙂 Ahogy leírtad, minek a megértése okozott gondot, látni, hogy NEM a hangsúlytalan, elharapott hangok. Itt egyszerűen a meet-et hallottad need-nek, az ilyen félrehallás az anyanyelvedben is simán előfordulhat. Ilyenkor segít a szövegkörnyezet.
Azt egyébként javaslom, hogy ha nem fontos az információ (mert pl. csak most kapcsolódsz be a beszélgetésbe), akkor ne kérdezz vissza, de egyébként semmi gond nincs a visszakérdezéssel sem, ha tudod, hogyan kell természetesen csinálni. Magyarban is visszakérdezünk néha, előfordul. Inkább az legyen a lényeg, hogy vegyél részt a kommunikációban, és ne azért maradj ki, mert nem kérdeztél rá valamire, amit nem hallottál jól (mondjuk így szépen 😉 ).
Ha hadar valaki, az megint más kérdés. Ott célszerű megkérni, beszéljen lassabban. Simán előfordulhat, hogy nem te vagy az egyetlen, aki nem érti őt. 🙂 Amúgy a hadarás megértéséhez is segítség az angol kiejtési sajátosságok ismerete, mert egy hadaró embernél fokozottabban összemosódnak a szavak.
Most vettem át önállóan az egyik ismert nyelvtankönyvcsalád intermediate részét, ahol a mellékelt CD segítségével felmérhettem nyelvi fejlődésemet, és volt egy rész a CD-n, az úgynevezett szövegdiktálásos feladat, ahol egy témába vágó szöveget olvastak fel részletekben. Ha nem jól írtam le a hallott szöveget, egy sípoló hang jelezte a hibát. Eliente majdnem feladtam az egészet, mert nem volt olyan mondat, ahol ne sípolt volna a rendszer 5-6-szor (jobb esetben). Leírva pedig mindent értettem. A nyelvtani részekkel kapcsolatos feladatokat pedig majdnem mindig tökéletesen teljesítettem, A kurzus végére fejlődtem ugyan valamennyit, de még most is messze állok attól, hogy elfogadható mértékben kihalljam a hallott szöveg jó részét. A nyelvkönyvcsalád rengeteg kiejtéssel kapcsolatos feladatot is tartalmazott, de én ezeket általában kihagytam, vagy gyorsan átugrottam, időfecsérlésnek vélve ezzel foglalkozni. Úgy látom, most ki fog derülni mekkorát tévedtem! Várom a következő videót.
Hú, nagyon értelek! Az a tévhit él a nyelvtanulók fejében, hogy a kiejtéssel nem kell foglalkozni. Én azt szoktam mondani, nincs kifizetődőbb az angol tanulás során, mint a kiejtésfejlesztés: gyors, eredményes, látványos, és egy sor fontos dologban ad magabiztosságot: beszéd és beszédértés – azaz a szóbeli kommunikáció. Márpedig főleg ezért tanulunk egy nyelvet, igaz?
Hajrá Neked, még lesz pár klassz dolog, amit most tanulni fogsz! Már alig várom az eredményeidet!
Tű
Kedves Melinda
Megosztanad velem, melyik könyv volt ez?
Amíg nem jártam Angliában azt gondoltam jól beszélek angolul. Meg is dicsértek stb. NOS London-ban dolgozok 1 , éve immáron,itt minden nyelven beszélnek,csak angolul nem.Ha hallgatom a BBC-4et kedvenc rádióaqdóm minde nt értek,ha bemegyek a munkahelyre 2000 ember dolgozik itt mindh a Kínában járnék.FELTETTEM A MÉRCÉT magasra ugy 15000-20000 között van a passzív szókincsem az idiomákról nem is beszélve.
Kedves Edit!
Sokszoros újrakezdő vagyok sok éve, de szóhangsúly-szabályokról még soha nem hallottam egyetlen tanfolyamon sem. Nagyon tetszett és felkeltette az érdeklődésemet. Várom a holnapi videót. Remélem már az arcodat is láthatom. ☺️
Kedves Edit! Örülök ennek a tréningnek! Kíváncsian várom a folytatást
🙂
Edit
Ez jó volt, de hogyan mehetek a második leckére. Kíváncsi vagyok.
Örülök, hogy tetszett! Holnap és holnapután küldöm a maradék leckék linkjét emailben. Ha a délelőtt folyamán nem érkezne meg a levél, kezdj el gyanakodni, hogy jelentkezéskor elírhattad az email címed. Ez esetben írj nekem az info@angolkommunikacio.hu-ra és utánanézek.
Kedves Edt!
Csak az elő leckét kaptam meg.Hogy juthatok a többi tananyaghoz?
Köszönettel:
Figyeld a leveleid, mert holnap és holnapután küldöm a maradék két leckét. 🙂
Nagyon szeretnék hozzájutni a videohoz, de többszöri próbálkozásra sem sikerült elindítanom a videot. Remélem, nem csúsztam ki az időből, hiszen 13-án kaptam a levelet, és úgy láttam, tíz napig érhető el a lehetőség. Próbáltam a böngészőben megnyitni, de az sem ikerült. Segítségedet kérem.
Nem csúsztál ki az időből. Ha nem indul a videó, akkor a böngésződdel lehet a gond, vagy a videószolgáltatónál volt átmeneti szolgáltatás-kiesés. Csak annyit tudok javasolni, hogy
1. frissítsd az oldalad (f5 gyorsbillentyű)
2. próbáld meg később elindítani a videót
3. próbáld meg másik böngészőben.
Valamelyik megoldásnak be kell válnia.
Tetszett!
Köszönöm. Nagyon hasznos tanács.
Ha külön kérni kell a 2. és 3. anyagot, akkor ezúttal nagyon szeretném megkapni. Köszönettel.
Kedves Edit! Én csak az 1. video-anyagot találtam meg. Külön kérni kell a 2. és 3. anyagot?
Kedves Mary, nem kell külön kérni. Ha jól adtad meg az email címed, akkor a postaládádban találod a következő leckéket holnap, ill. holnapután. Ha nem érkeznek a leckék, akkor nézd meg a promóciók ill. spam mappákat is, és ha nincs, írj nekem és kiderítjük, miért nem jutottak el hozzád.
Köszönöm! Újat tanultam ezáltal, várom a következőt!
Kedves Edit , köszönöm a gyors reakciót, de nekem a szóhatár tréning 2.rész hiányzik. Ezt szeretném megkapni. Köszönöm a segítséged Magdi.
Kedves Magdi, utánanéztem. Elírtad jelentkezéskor az email címed, ezért nem érkezett meg a második lecke. Javítottam és újraküldtem. A harmadik már érkezik rendben. Jó tanulást a leckékhez!
Kedves Edit!
Köszönöm a video sorozat első részét. Nagyon hasznos tanácsokat kaptam.
Üdvözlettel:
Majkut Ferenc
Ennek örülök! 🙂
Az angoltanulás fő gondjai sokszoros újrakezdésem szenvedéseim tapasztalatai alapján:
1.Az itt hozott „összefolyás” széthámozása, az egy szótagos makogásokkal, yenki torokba nyomott hörgésekkel együtt, de
2.A szótározhatatlanság a rengeteg jelentéssel és „így szoktuk”,vagy „csak” magxarázatos logikátlansággal:
Ez Az a bizonyos „anglicizmus”, ami szerint megfoghatatlan szóhalmazt kell egyszerűen bemagolni. Egy „echte angol” mást sem csinál, mint ezeket magoolja 3 éves korától élete végéig…(ld. itt a GET-et pl.)
3.A temérdek lapáttal összedobált – és a kiejtésben többé meg sem jelenő – felesleges írásjel, ami csak tinta/papír és túl sok idejük fogyasztására való, de amúgy semmi gyakorlati értelme, legfeljebb a tanulók „helyesírási” gyötrésére jók !! (Kapj ki találomra ezer példát, bőven rájuk bukkansz!!
Hát, sóvárogva várom segítségedet!ű
Tibor
Hát nagyon mérges vagy az angol nyelre, ez látszik. 😉 De nagyon jó hírem van: nem hibás az angol, és nem vagy hibás te sem. Az angol is rendelkezik egy bizonyos logikával, ami a magolást semlegesíti. Én pl. alkalmatlan vagyok a magolásra, én csak akkor tudok valamit megtanulni, ha értem a miérteket. Az angolt megtanultam, ergo kell hogy legyen logikája. 😉 Van is! Nyelvtanban, szókincsben és kiejtésben is!
Még egy borzasztó jó hír a számodra: a helyesírás és a kiejtés között nagyon szoros a kapcsolat! Nem véletlenül írunk bizonyos betűket bizonyos helyekre – máshogy kellene mondani egy szót, ha máshogy lenne írva. A kiejtéstanfolyamomat ezzel kezdem, mert azt látom, ezt sokan nem tudják. Óriási megkönnyebbülés, amikor látod a rendszert ebben! 🙂
Kedves Edit!
Köszönöm, nagyon hasznos volt.Azon tűnődtem,
miután többször meghallgattam a videót, hogyy közben a celebrity t-je Nekem olyan d-hangnak tűnt Lehetséges ez? Vagy csak félre hallottam?
Nagyon hasznos volt.
Kedves Edit!
Igazán örülök, hogy még nem sokkal éjfél előtt meg tudtam nyitni szóhatár-felfedező tréningedet. Kezdő angolul tanulóként rendkívül nagy hasznát veszem. Ez ideig még nem találkoztam ilyen részletes és sokoldalú, hallás utáni értést segítő, videó-tréninggel. Köszönöm szépen, hogy sokat fáradoztál a sorozat összeállításával.
Kedves Edit!
Köszönöm a rendkívül hasznos tanácsokat és fogódzókat. Magyarázataid, melyeket írásban is megerősítesz, példaértékúek.
Kedves Edit!
Leesett az állam! Nem is gondoltam, hogy létezik ilyen praktika. Köszönöm szépen!
Hú, és még mennyi praktika létezik! Tudod, én úgy állok a tanításhoz, hogy az, amit tőlem tanulsz, az 100%-ban hasznos legyen, és olyan, amit egyből tudsz hasznosítani. Szerintem ez a fejlődés kulcsa. Majd meglátod, milyen érdekes lesz a második és a harmadik videó is! 🙂
Mindig is tudtam, hogy hasznos a kiejtés és a hangsúly, és már kiskorom óta érdekel, hogy megfelelően sajátítsam el a kiejtést, most még inkább motivált vagyok ebben.
Rokonlelkek vagyunk, én is hasznosnak (és izgalmasnak) találom a kiejtés világát. Számodra még sok-sok érdekességet tudok hozni, csak figyelj! 🙂 Annak pedig külön örülök, hogy további plusz motivációt tudtam adni!
Nagyon tetszik, eddig ezekbe bele sem gondoltam:)
Kedves Edit! Nos, én egy kakukktojás vagyok a magam közel ötven évével és igazolt diszlexiájával; ezekkel a „hátráltató” tényezőkkel próbálok a középfokú angol nyelvvizsga közelébe kerülni. Kevés sikerélmenyem volt eddig az angollal, de ami ötletet adtál, hát ez remek! Így fogom hallgatni a you tube-on a „szövegelést”! Remélem, a hallásból (szöveg)értés is lesz! ?
Köszönöm az ötletet; kíváncsi vagyok a folytatásra!
Üdv, A.
Ez nem beszédértés és kiejtés téma, de fontosnak találom mondani: (ha még nem jutottál volna el erre a felismerésre magadtól is) diszlexiával hallás után érdemes tanulni. Nézz sok videós tananyagot és hallgass sok angolt, sőt ismételd te is sokszor, amit hallasz. Az írás nem hoz túl sok sikerélményt sajnos. Ha így tanulsz és használod a leckéimből tanult hasznosságokat és technikákat, garantálom, hogy ebből szövegértés lesz! 🙂
Kedves Edit! Köszönöm szépen. Nagyon hasznos volt. Örömmel várom a következő részt.
Hát ez nagyszerű, gyakorolni fogok így is és várom a tövábbi kiváló gyakorlati ötleteidet.
Kevdves Edit!
Köszönöm szépen, nagyon hasznos volt!
Várom a következőt! ?
Üdv. Sz.
Köszönöm. Hasznos volt. Az internet előtti időszakban tanultam angolul borzasztó kevés hangzó környezettel. Az eredmény borzalmas kiejtés és vért izzadva vizsgázás. Nem volt alkalmam nyelvhasználatra. Most végre van lehetőségem és most már tudatosabban és élvezetesebben akarom újratanulni az angolt.
Ez aztán kitartás és vasakarat! Nagyon nehéz magunkat valaminek az újratanulására rávenni, úgyhogy csak gratulálni tudok! Remélem, hozzájárulok a könnyebb, tudatosabb és élvezetesebb tanulásodhoz!
Élveztem az előadásod , nem kalandoztam el , mint sok más esetben . Várom nagy érdeklődéssel a holnapi leckét ( 70.évemben vagyok és a memóriám sem briliáns , mégis szeretnék angol nyelven kommunikálni alapfokon ).
Ez nem semmi bók, köszönöm! Én azt vallom, a kor nem számít a nyelvtanulásnál, ha kellő motivációval és szorgalommal párosul. No meg izgalmas tananyaggal. Szerintem a motiváció és a szorgalom megvan, a tananyagot meg remélem tudom olyan „elkalandozhatatlanul” hozni, mint a mait. 🙂
Ez nagyon érdekes volt számomra. Valahogy úgy adódott, hogy a nagyapám anyanyelvi szintű amerikai angolos volt, emigrált és hazatért magyarként. Gyerekkoromban egy-két dalocskát, számolni és az abc-t megtanította nekem. Ebben azért az összes hangzókészletet el tudtam sajátítani, tehát a kiejtéssel véletlenül sem voltak gondjaim, könnyen ment és megy. Egész életemben zenével foglalkoztam, mégis az angolos fülem csak nagyon lassan fejlődik. De talán majd most… Igazán nagyon köszönöm a segítséget. És igen, valahol a logika megtalálása is hiányozhatott. A nyelv iránti imádat már vagy 50 éve megvan. Aztán még kell egy kicsivel nagyobb kitartás is. Üdv.
De jó, hogy volt ilyen induló segítséged! 🙂 Az angolos fülünket pedig érdemes megsegítenünk. Azt tapasztalom, hogy a nyelv sajátos kiejtési jelenségeinek megismerése önmagában rengeteget dob azon, megértjük-e a beszédet. Szóval a logika és az ismeretek nagyon sokat számítanak! Csak biztatni tudlak!
Köszönöm! Érthető, logikus volt és nagyon hasznos.
Örülök, hogy egymásra talált a stílusunk! 🙂 Így biztosan a többi videóm is sokat fog segíteni. Ez nagy öröm nekem is! 🙂
Nagyon hasznos vnolt,köszönöm!
Ennek nagyon örülök! Szívesen! 🙂
Köszönöm szépen!
Szívesen! 🙂
Kedves Edit!
Már több videodat láttam, s ez is nagyon jó volt!
Köszönöm!!
Ezt örömmel hallom! Köszönöm! 🙂
Kedves Edit!
Nagyon hasznos volt. Várom a következó részt! Köszönöm!! 🙂
Köszönöm, a legjobbkor! Most kezdeném el felirat nélkül nézni a sorozataimat, több kevesebb sikerrel, ez a videó nagyon hasznos volt!
Ez klassz terv! Lehet, hogy én azt csinálnám, hogy a tanfolyamom után még egy kicsit felirattal nézném a filmeket, hogy észrevedd a jelenségeket, amikkel megismertetlek. Aztán ugrás a felirat nélküli világba! De persze lehet egyből felirat nélkül vizsgálódni, csak az nagyobb kihívás. Akárhogy is csinálod, hajrá!!!
Remélem egy kicsit csökken majd a „süketségem”! 🙂
Köszönöm, tanultam az elhangzottakból, hasznos lesz számomra!!
Hogyne csökkenne, majd meglátod! Elképesztő tapasztalatok vannak e téren! Képzeld, van 3 nagyothalló a tanulóim között és még nekik is számított! Szóval mindenkinek hasznos! 🙂
Köszönöm. Nagyon érzékletes, sőt érthető volt.
Az érzékletesség fontos a tanulás szempontjából, jobban megmarad a tanulnivaló. 🙂 És szuper, hogy érthető volt minden! Ügyes vagy!
Kedves Edit! Tetszik a részletes magyarázatod, ami könnyíti az elsajátítást. Várom a folytatást.
Nagyon örülök! A lényeg, hogy tudok segíteni. 🙂
Köszönöm szépen! 🙂
Köszönöm, nagyon tetszett! ? Várom a következő részt! ?
Köszönöm! Szívhezszóló, logikus, érdekes magyarázat. Jó volt hallgatni! ?
Ezek nagyon kedves szavak, köszönöm! Én szívből tanítok, csak úgy megy. 🙂 A folytatásban találkozunk! 🙂
Koszonom a segitseget
Kedves Edit !
Nem is mondok semmit 🙂 … én az alapfok alapfokán a példamondatodból csak a „celebrity” szót nem értettem 🙂 de nem egyszerűen nem értettem, hiába hallgattam vissza azt a részt rengetegszer 🙂 már azt sem tudom,hogy hol veszett el a kiejtésben a ” ty” 🙂 Igaz , hogy csak netről vett anyaggal tanulok magamnak , azért megpróbálom nem feladni 🙂 . Várom a holnapi tudást 🙂 Köszönöm a lehetőséget !!! – egy 59 éves –
Egy szóban az összes hangsúlytalan szótagot elharapjuk többé-kevésbé. Így tűnhetett el a füled elől a „ty”. Amúgy ott volt, kimondtam. 😉
A netről vett anyagokkal pedig semmi baj, ha megbízható és Neked való a tananyag. Csak keress motiváló társaságot, tanulótársakat, akikkel gyakorolhatsz.
Attól tartok, abban nincs igazad, hogy a szó elején csak egy hangsúlytalan szótag lehet. Simán lehet 2 is.
Szia Viki! Mondasz példákat, mire gondolsz?
Kedves Edit! Például az „education” szó nem ilyen?
Igen, tökéletesen tudod, hogy az education szóban a 3. szótagon van a főhangsúly, amit hivatalosan elsődleges hangsúlynak nevezünk. Szuper vagy! De van az angolban ún. másodlagos hangsúly is (azt most hosszú lenne kifejteni, h miért és hová kell), és az education-ben az első szótagon pont ilyen másodlagos hangsúly van. Tehát nem kezdődik két hangsúlytalan szótaggal, mint ahogy egyetlen angol szó sem, mert minimum másodlagos hagsúly lesz vagy az első vagy a második szótagon. (Pl. az imagination szóban a 4.-en elsődleges, a 2.-on másodlagos hangsúly van).
Ebből annyi a lényeg, hogy a másodlagos hangsúlyú szótagok is hangsúlyosnak számítanak és nem lehet őket elharapni.
A hangsúlyokat a szótárak is jelzik: az elsődleges hangsúlyt egy felső aposztróffal, a másodlagost egy lentivel jelzik az adott szótag elején. Ezekre érdemes figyelni, mert ezeket a szótagokat szépen ki kell ejteni, a többit elharapni.
Köszönöm a magyarázatot! 🙂
Remek, világos, nagyon érthető! Köszönöm
Köszönöm a visszajelzést! Szerintem a következő rész is nagyon fog tetszeni! 🙂
Köszönöm szépen.
Köszönöm szépen.
Szívesen! 🙂
Köszönöm szépen! Nagyon hasznos.
Köszönöm, hogy ezt mondod, a hasznosság fő szempont a tananyagaimban. Örülök, hogy számodra is fontos. Következő leckében übereljük! 🙂
Köszönöm Edit! Milyen egyszerü és nagyszerü!! Türelmetlenül várlak holnap is! Szép napot! Márta
Örülök! 🙂
Hasznos.Köszi szépen!
Köszönöm!
Nagyon szívesen! A második videó még izgalmasabb témát hoz, majd írd meg, az mennyire volt hasznos. 🙂
Nem igazán hozzászólás ez, inkább egy kérdés: Tudnál nekem használható tananyagot küldeni E-mailben? Nagyon köszönöm. Tomi
Kedves Tamás! Pontosan mire gondolsz? Milyen tananyag érdekelne?
Szuper! Alig várom! Kár, hogy nem ezzel kezdik a nyelvoktatást!
Köszönöm szépen.
Nagyon szépen köszönöm!
Köszönöm én is. Tegnap este angol nyelvű filmet néztem, ami magyar feliratos volt. Amikor nem olvastam a hanghoz tartozó fordítást, azon gondolkodtam, mikorra fogom ezt önállóan megérteni? Erre ma kaptam egy levelet Tőletek…
Köszönöm még egyszer!
Azt mondják, nincsenek véletlenek. 😉 Várlak a folytatáson! 🙂
Többször már nekifutottam. Sajnos csak részeredményeket sikerült elérnem .Nem is csak a korom miatt ez is akadályoz az előrelépésben.
Talán most még egyszer megpróbálom.
Jó olvasni a sok részsikerekről másoknál.
Megpróbálom utoljára 77 éves leszek hamarosan. Köszönöm a lehetőséget: lajos