Itthon nem lehet rendesen megtanulni angolul

avagy

Londonba mentem nyelvet tanulni

Suhajda Évi „Itthon nem lehet megtanulni rendesen angolul. Ahhoz külföldre kell menni!” – hallom sokszor. Talán Tőled is.  Nem foglalok állást, hogy én egyetértek-e vagy sem a fenti állítással, beszéljen helyettem az a pár sor, mely konkrét tapasztalatokat mesél el. A következőkben egy riportot olvashatsz, melyet egy barátommal, Suhajda Évivel készítettem. Évi tavaly ilyenkor költözött Londonba, erős alapfokú angoltudással és azzal a céllal, hogy megtanuljon „rendesen angolul”. (tovább…)

London nightEdit: Miket csináltál Londonban eddig? Dolgoztál? Tanultál?

Évi: Nagyon izgalmas volt az elmúlt év. Úgy indult az egész hogy szeretnék megtanulni angolul, ezért otthon 1 hónapos intenzív nyelvtanfolyamra jártam. Mivel volt bennem egy jó adag kalandvágy, elmentem egy céghez, akik nyelvtanfolyamokat, illetve iskolai tanéveket szerveznek külföldre, többek közt Londonba is, és rajtuk keresztül jöttem ki Wimbledon-ba, szintén 1 hónapos intenzív nyelvtanfolyamra. Ebben az időben egy családnál laktam, így a nap 24 órájában kellet használni az angol nyelvtudásomat. Ez azért is volt nekem jó, mert amikor kijöttem, volt bennem egy jókora gátlás, és nem nagyon mertem megszólalni. Ez az egy hónap elég volt arra, hogy eldöntsem, Londonban szeretnék maradni. Miután elintéztem a munkavállaláshoz szükséges papírokat, béreltem szobát és elkezdtem munkát keresni. Szerencsére találtam egy részmunkaidős recepciós állást egy klinikán. A részmunkaidős állás pénzben nem volt túl jó, de azért maradtam, mert szerettem volna utazni, ezt pedig emellett az állás mellett megtehettem. Vettem egy biciklit, és hosszú hétvégékre el tudtam menni felfedezni Anglia más részeit is. Tavasszal és nyáron nagyon sok helyen jártam, voltam Nemzeti Parkokban, túráztam a tengerparton, keresztültekertem Cornwall-on. Majd 7 hónap után elkezdtem keresni teljes idős állásokat és így kerültem a McDonald’s-hoz, ahol most is dolgozom.

Edit: Ez olyan munka, ami tetszik? Vagy jól tudod a nyelvet gyakorolni?

Évi: Hát egyáltalán nem az álom melóm! Azt már nagyon jól tudom, hogyan kell szólni valakinek, hogy süssön még sült krumplit, de ez nem éppen az a szókincs, aminek igazán hasznát veszem. Nagyon sok náció dolgozik itt, valaki évek óta él már Londonban, valaki csak pár hónapja. Nagyon érdekes hallani a sokféle akcentust.  Szeretnék máshol elhelyezkedni, eddig még nem sok sikerrel. Én azt gondolom, a nyelvtudásom még nem elég jó.

Edit: Egy év után sem?

Évi: Igen nehéz ezt megítélni. A lakótársaim és az ismerőseim szerint javult a nyelvtudásom, de még mindig nem beszélek helyesen angolul. Igaz, ez már kevésbé gátol a beszédben, hiszen legtöbbször körülöttem sem beszélnek helyes angolsággal. A helyzet az, hogy a McDonald’s-ban zömében bevándorlók dolgoznak, az én műszakomban sok spanyol van így velük szoktam beszélgetni leginkább, és van egy lengyel lány, akivel jóba lettem. Persze munka közben mindenkivel beszélgetsz pár szót.

Edit: Angolokkal nem is kerülsz kapcsolatba?

Évi: Az egyik lakótársam angol, ő egy jó fej fiatal srác, de hihetetlenül hadar és szlengben beszél, ezért folyamatosan vissza kell kérdeznem. Aztán a közeli könyvtárban van ingyenes angol nyelvóra, kimondottan külföldieknek, amit egy angol önkéntes vezet. Illetve mikor még a klinikán dolgoztam, ott voltak angol kollégák. Jellemző az angolokra, hogy türelmesek és segítőkészek. Legalábbis akikkel eddig én találkoztam.

Edit: De azért csak érzed, hogy fejlődött a nyelvtudásod?!

Évi: Persze. A hétköznapi dolgok, mint a vásárlás ill. egyéb funkcionális dogok már gondolkodás nélkül, folyékonyan mennek. Utazás közben olvasom a Metro újságot, angolul nézem a sorozatokat. De jelenlegi nyelvtudásom még nem elég ahhoz, hogy olyan munkát találjak, ami tetszene, amilyet élveznék. Az az igazság, rájöttem, hogy hiába vagyok nyelvterületen, a fejlődéshez itt is tanulni kell! Hallok egy új szót, megértem, de csak a passzív szókincsembe kerül be. És ha nem tanulok tudatosan, érzem, hogy sosem lesz aktív ez a tudás.

Edit: És akkor tanulsz?

Évi: Szeretnék ismét nyelvtanfolyamra járni, de nincs rá időm. Sajnos napi szinten nem ülök le tanulni, sokszor már nincs kedvem munka után. Tehát marad az, hogy beszélgetek a lakótársakkal és az itteni barátokkal. Ebből sokat lehet tanulni. Illetve a könyvtári angol órákra tudok eljárni. Ezek beszélgetős jellegű órák, a tanár feldob egy témát, amiről a csoportban beszélgetünk. Itt meg merek szólalni, mert a többiek sem beszélnek tökéletesen. Viszont itt már nem csak a hétköznapi szituációk merülnek fel, ezért nehezebb dolgom van, de ebből legalább tudok tanulni is.

Edit: Van, ami hátráltat a fejlődésben?

Évi: Igazából semmi nem hátráltat, folyamatosan fejlődök. A bennem lévő gátlásokat kell feloldanom, de ez már csak rajtam múlik.

 Edit: Mik a jövőbeli terveid? Hogy tanulsz meg angolul igazán jól?

Évi: Még mindenképpen maradok Londonban, és folytatom a tanulást, most már tudatosan, és alkalmazni fogom az általad kapott tippeket és tanulási módszereket. Közben pedig folyamatosan keresek állást. Azt azért most már látom, hogy a londoni nyelvtanulás nem is olyan egyszerű, mint gondoltam, de nagyon jó kaland!

Örültem, hogy erről (is) beszélhettem Évivel. Kíváncsi vagyok, Neked mit üzent ez a riport. Vessük össze! Szólj hozzá Te is, beszéljük meg!

Van nyelvérzéked? – Próbáld ki!

English tongueVolt egyszer egy tanítványom, akiről azt gondoltam, ugyanolyan tanulóm lesz, mint bárki más. De ő nem tudott megtanulni angolul, mint az addigiak. Vajon nem volt nyelvérzéke?

Ebben a cikkben írok arról, végül mit csináltam Józsival, a fent említett tanítvánnyal, írok a nyelvérzék kérdésről, ill. lehetőséged nyílik megnézni egy tesztet is arról, hogy mennyire könnyen tudsz nyelvet tanulni. (tovább…)

Józsi története

Józsi teljesen kezdőként kezdett velem angolul tanulni. Felhívta a figyelmem, hogy már sokszor sok helyen próbált angolul tanulni, de mindenhol az lett az eredmény, hogy azt mondták neki, nincs értelme próbálkozni, mert ő tipikus esete annak, hogy vannak emberek, akik nyelvérzék nélkül születnek.

Annak rendje módja szerint kezdtük is az alapoknál. Megpróbáltam megtanítani neki szavakat és nyelvtani szerkezeteket, amikre építhetünk, de már itt elakadtunk. Hiába volt minden magyarázatom tökéletesen logikus, minden gyakorló feladatom a legnagyobb körültekintéssel kiválasztott, Józsi nem haladt. Egy helyben toporogtunk, egészen az elején. Nem hogy nem léptünk volna ötről a hatra, de egyről a kettőre sem sikerült. Nagyon frusztrált. Jó tanárnak tartottam magam, és zavart, hogy ennyire nem értünk el sikereket, egyáltalán semmit.

Viszont közben feltűnt, hogy Józsi nagyon próbál beszélni. Kézzel-lábbal és pár angol szóval megpróbálta magát megértetni. Nagyon kellett koncentrálni, hogy mit is szeretne, de végül eljutott hozzám az üzenete. Na ekkor esett le nekem a tantusz! Józsinak nem nyelvérzéke nem volt, hanem egyszerűen máshogy kellett őt tanítani!

Innentől kezdve a szóbeli készségekre építve, nyelvtani magyarázatok nélkül(!) kezdtünk tanulni, és láss csodát: Józsi haladt. Fejlődött! Nem rohamtempóban, de egyre gyorsabban. Végső soron úgy tanult meg beszélni, mint a gyerekek: hallgatással, ismétléssel, próbálkozással. Ez a módszer lassabb, (de hatékonyabb egyébként, mint a klasszikus tanulás), viszont Józsinál az egyetlen célravezető módszernek bizonyult. Most akkor Józsinak volt nyelvérzéke vagy sem?

A nyelvérzék – mi is az tulajdonképpen?

Valójában én sohasem hittem a nyelvérzékben. Minden ember képes megtanulni a saját anyanyelvét, akkor hogy állíthatnánk olyat, hogy nincs nyelvérzéke? Persze azt mondhatjuk, hogy könnyebben vagy nehezebben tanul valaki nyelvet, de ez sok mindentől függ: mennyi ideje van, mennyi kedve, milyen tanára, milyen tananyaga, milyen motivációja.

A motivációra hagy meséljek el egy történetet. Nekem „van nyelvérzékem”, viszont egyszer – csak úgy – meg kellett volna tanulnom egy viszonylag könnyű holland szöveget (kb. 5 sor). Semmi haszna nem volt a számomra, és nem is érdekelt, így nagyon szenvedtem a megtanulásával. Pár év múlva Belgiumba mentem egy hétre. Alap motivációm, hogy külföldön mindig szeretnék az adott ország nyelvén kommunikálni, legalább 1-2 alap dolgot az ottani nyelven mondani, így nagyon gyorsan megtanultam egy csomó holland szót, kifejezést, nyelvtani dolgot. Egyáltalán nem szenvedtem vele. Tehát ha van motivációnk valamit megtanulni, meg fogjuk tanulni. Ugye ezt már Te is tapasztaltad?

Tehát ha egy tanár azt mondja neked, hogy nincs nyelvérzéked, menekülj tőle! Ha pedig Te magad vontad le a következtetést saját magadról, akkor tudd: csak még a megfelelő módszert nem alkalmaztad a nyelvtanuláshoz! Ha ez meglesz, szárnyalni fogsz! Hidd el, tapasztaltam.

Nyelvérzék-teszt

Ebből a tesztből az fog kiderülni, mennyire könnyen látsz át egy nyelvet. Ez jó kiindulási pont ahhoz, hogy megnézd, milyen alapokra építhetsz. Ilyen teszteket használnak egyetemek, munkaadók abból a célból, hogy felmérjék jelentkezőik nyelvi potenciálját.

Hogy hozzáférj a teszthez, kattints ide!>>

Remélem kiderült számodra is, hogy nincs reménytelen nyelvtanuló, csak nem megfelelő tanítási módszer! Kívánom, hogy megtaláld a Hozzád leginkább illő metódust!

 

Alien

…avagy sokkoló élményeim Amerikában 2. rész

aliens

“I’m an alien
I’m a legal alien
I’m an Englishman in New York” – énekli Sting.

És igen! ALIEN voltam! Vagy nyolcadik utas a halál? Nem is értettem!
Aztán világos lett! (tovább…)

Angol órákon nekem azt tanították, a külföldit úgy mondják ‘foreigner’. Esetleg lehet ‘stranger’ is, bár ennek kicsit más az értelme (lehetek én belföldi is, legfeljebb az adott környéken nem vagyok ismerős).

Pedestrian_border_crossing_sign_Tijuana_MexicoEnnek tudatában egy amerikai barátommal San Diego-ban jártunk, és elhatároztuk, átugrunk Mexico-ba is egy napra, ha már ott van a közelben. Gyalog át lehetett sétálni (azért a határig autóztunk!), ami már önmagában nagyon érdekes volt. Mint ahogy az a kontraszt is, amikor a nagy és erős Amerikából átmentünk a nagy és szegény Mexikóba. Ez a látvány fogadott: US-Mexico_barrier_at_Tijuana_pedestrian_border_crossing

Beljebb azért találtunk nagyon kis helyes parkokat és épületeket, de egészen mások voltak, mint a közeli USA-ban. A legfeltűnőbb az volt, hogy mindenki mindenhol el akart adni nekünk valamit, főleg ékszereket.

A nap végén jött a sokkhatás. Visszasétáltunk a gyalogos határátkelőhöz. Két oszlopban lehetett visszamenni az USA-ba. Ezek felirattal a következők voltak:

AMERICANS – ALIENS

Hamarosan rájöttem, hogy az Alien kategóriába tartozom, úgyhogy barátommal egy rövid ideig elváltak útjaink. Viszont míg a soromra vártam, azon morfondíroztam, hogy milyen haladó gondolkodásúak és felkészültek itt az emberek, hogy még a földönkívüliekre is gondolnak a határátkelésnél. Vagy nekem felejtettek el megtanítani valami fontosat az iskolában?!?

Leszállni egy buszról egyszerű. Vagy mégsem?

… avagy sokkoló élményeim Amerikában 1. rész

Kalifornia – imádom! Kaptam már ott számos felejthetetlen élményt – de igencsak zavarba ejtőt is! Itt van egy:

Fedezzük fel San Francisco-t ! – Ezzel a céllal indultam neki a városnak, és mivel sok látnivaló várt, elterveztem: tömegközlekedem. Nem gondoltam, hogy kínos helyzetbe fogok kerülni hamarosan.
Nagyon ügyesen meg is találtam a rengeteg busz és buszmegálló között azt, amelyikre nekem szükségem volt.

Bus inside

Mivel mentem kb. 6-7 megállót, volt alkalmam kilesni, hogy kell majd leszálljak a buszról. Már filmekben is felfedeztem, hogy az ablakok tetejénél végigfut egy madzag a busz elejétől egészen a hátuljáig mindkét oldalon (a képen is látszik). Megfigyeltem, hogy ezt húzzák meg az emberek, hogy jelezzék, le akarnak szállni. Nagyon örültem, hogy én ezt tudom, és már alig vártam a megállómat – én akartam meghúzni a madzagot! (tovább…)

Így is történt. Annak rendje módja szerint a vezetőnél fel is gyulladt a leszállási szándékom jelző lámpa. Ekkor még nem sejtettem, milyen kínos jelenet következik! Beálltam az ajtóba. A busz megállt. Ajtó nem nyílt. Én vártam. Mindenki várt. Én álltam. Mindenki engem nézett (én akartam csak leszállni). Már a sofőr is engem nézett. Kétségbeesetten néztem körbe “Most mi van? Nem tudok leszállni egy buszról?!?”- gondoltam. Ekkor valaki megszánt – vagy egyszerűen rájött, hogy turista lehetek – és odakiáltott: “Step down.” Nem mozdultam: zárva az ajtó, miért is mennék?! “Step down!” “Step down!” – hallottam most már mindenfelől. Nem volt más választásom, elindultam a csukott ajtó felé. És láss csodát! Ahogy leléptem az első lépcsőfokra, kinyílt az ajtó. Gyorsan leiszkoltam a buszról és igyekeztem túltenni magam ezen a kínos jeleneten. Azóta is sokszor eszembe jut a “Step down!” esetem. Surprised