…avagy sokkoló élményeim Amerikában 3

SF Pride

San Francisco-ban járunk, 1997-ben. Éppen próbálom túltenni magam a San Francisco Pride adta sokkon. Nem a kulturált, színvonalas és szórakoztató melegfelvonulás a megdöbbenésem tárgya, hanem facér nőként nehezen viselem, ahogy a hiper-jól kinéző pasik közvetlenül mellettem, nem a felvonulás résztvevőiként, gyengéden átölelik egymást. Nem hivalkodóak, nem túl intimek, de nekem fáj!

A felvonulást megnéztem, megtapasztaltam. Indulok hazafelé. Ránézni nem merek egyetlen férfire sem – hátha nem nőként tekint rám. Furcsa érzés. Eddig eszembe sem jutott.

Aztán éneklésre leszek figyelmes. Hátranézek, és egy fiatal színes bőrű férfi sétál mögöttem, önmagát szórakoztatva éneklésével. Hamarosan utolér, de már nem énekel.

“It was nice” – mondom neki.

“Like Rhythm and Blues?” – kérdezi csak így egyszerűen, majd szinte meg sem várja őszinte igenlő válaszom, már énekel is újra. Nekem. Csak nekem. A sarokig. Ott elköszön, és elválnak útjainak.

Nem tudom ki volt, nem tudom, hová ment. Azt tudom, hogy én izgatott örömmel és zenével a szívemben tartok visszafelé a szállásomra. A SF Pride-kavarta vegyes érzelmek még élnek bennem, és a nekem szóló privát egyperces koncert élménye is. Tudom, hogy ez a nap sokáig nem merül feledésbe. Még most, 2013 végén is tisztán emlékszem mindenre.

Amerikában bármi megtörténhet… Veled is!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.